5...

Ezt az elmúlt két napot úgy veszem mintha meg se történt volna. Nem is ismertem volna, egy szót se beszélgettünk.
Katy-t két normálisnak tűnő házaspár vitte el akiknek meghalt a lányuk és bár őt sose tudják már pótolni szerettek volna segíteni.
Aznap még egy kislányt Tamarát is elvittek aki önfeledten kacagott és rögtön a pár szívébe zárta magát.
Igazából talán újra kéne látnom az esélyt a reményt,hogy nekem is lehet még egy új családom akik befogadnak maguk közé. De bármennyire próbálkoztam nem tudtam már remélni.
Lefeküdtem az ágyra,hogy egy kicsit pihenjek de a szemhéjam elnehezedett és elaludtam. Csípő fájdalomra ébredtem és azonnal kipattantak a szemeim.
-Te kis semmire kellő már amikor bekerültél tudtam,hogy senkinek se fogsz kelleni. -nevetett fel rossz májúan Agatha és még egyet rásuhintott a pálcájával a combomra.
-Eredj fel az emeletre takarítsd ki a szobákat és ha nem úgy fognak kinézni ahogy azt elvárom tudod mire számíts. -röhögött fel majd ott hagyott.
Sántikálva bementem a fürdőszobába és peroxid után keresgélve kutattam a szekrényben. Természetesen ezt se töltötték újra csak épp egy cseppnyi volt az üveg aljába. Behunytam a szemem és összezártam a fogaim mivel még ettől az apró csepptől is égetően csípett a seb.
Tettem rá kettő sebtapaszt,hogy a vérzést kicsit enyhítse majd lesétáltam a könyvtárba. Ez az egyetlen hely amit szeretek itt. Itt megnyugvást találok sebzett szívemre és a sorok között egy másik szebb világot élhetek. Könyveknek köszönhetően nem vagyok egy agy halott sokat tanulok és fejlesztem magamat. Az észt senki se veheti el tőlem.
-Minden rendben van? -sétált oda hozzám a könyvtárosnéni és ő az egyetlen kedves ember ebben az intézményben aki megért engem.
-Amint elmenekülhetek egy másik világba minden rendben lesz. -próbálkoztam rámosolyogni de nem igazán sikerült. Sok volt ez nekem egy napra. Kimerültem.
-Rendben leányom. És ne feledd ne add fel, bár reménytelennek tűnik most minden, egyszer kamatoztatni fogod ezt a sok rosszat amit itt átéltél és jóra fogod fordítani. -veregette meg a vállamat én pedig aprót bólintottam és kinyitottam a könyvet,hogy elmenekülhessek innen.
A könyv befejeztével az órára pillantva ami már öt órát mutatott elindultam takarítani.
-Köszönöm a könyvet. Viszontlátásra!- búcsúztam a nénitől aki integetett nekem de még utánam szólt:
-Ne feledd erősebb vagy mint te azt képzelnéd.
Mosolyogva integettem még neki de a fejembe az járt amit mondott. Erős. Erős vagyok. Sokkal erősebb mint azt én képzelném.
Fenti szobákban a szokásos fogadott patkányok,pókhálók, törött tárgyak és ijesztő képek. Kiskoromba amikor valami "rosszat" csináltam ide küldtek büntetésképp. Rettegtem itt. Azonban mostanra megtanultam elviselni, mivel az életem részesei lettek.

4...

7 órakor újra üti az asztalt Agatha mint az eszelős és lassan de biztosan mindenki ébredezni kezd még Katy is.
-Eldugult a 2 lefolyó szóval ne számítsatok vízre a fürdőszobában. Fogmosást, mosakodást mindenki oldja meg úgy ahogy akarja de mindenki patyolat tiszta legyen mivel ma jöhetnek örökbefogadók. -erőteljes mély hangjától sokan össze húzták magukat és csak bólogattak. Nem az első,hogy nincs víz.
-Hallottad ma egy újabb esély,hogy kijussunk innen! -fut oda hozzám rögtön Katy amint a nevelő kilép az ajtón.
-Esély? Ne nevettess! 5 éve amikor bekerültem még mosolygós mondhatni édes kislány voltam és akkor se fogadtak örökbe, majd pont 17 évesen koszosan fogadna örökbe bárki is. -nevettem rá fapofával.
Egy ideig nem szólt semmit emésztette gondolom amit mondtam neki de újra csillogó szemekkel rám nézett.
-Nem tudod véletlenül hol lehetne megtisztálkodni? -tele reménnyel és izgalommal nézett rám amitől majd felfordult a gyomrom.
-Gyere! Ezt a helyet kevesen tudják de ha te ennyire bízol abban,hogy innen kijutsz én nem állok az utadba.
-Sokkal aranyosabb vagy mint ahogy azt mutatod. Köszönöm. -borult a nyakamba és már kezdet agyamra menni ez az érzelem kinyilvánítása ebben a 2 napban.
-Aha aranyosabb.- motyogtam az orrom alatt és valahol mélyen jól estek a szavai.
A folyosón végig mentünk majd a hátsó ajtón kilopództunk és ott volt egy csap amiből még némileg csurgott a víz.
-Siess nehogy észre vegyenek!-sürgettem ő pedig megszaporázta lépteit.
Sikeresen vissza lopakodtunk a szobába úgy,hogy nem tűnt fel senkinek se.
-Ez jól esett. Egyébként nagyon sajnálom amin itt neked végig kellett menned. Senki se érdemelné ezt. Azt hiszik az emberek ha a gyerek bekerül az árvaházba ott gondoskodnak róla és jól viselik a gondját. Egy fenét olyan körülmények között él,hogy azt elképzelni se tudják. És én se,de látom rajtad,hogy túl sok rosszon mentél keresztül. -nézett a szemembe és láttam rajta,hogy tényleg így gondolja és ez nagyon jól esett. Régóta először melengette meg valami újra a szívemet.
Rámosolyogtam hálám jeléül és felajánlottam neki,hogy beszélgessünk. Hosszú idő után furcsa volt újra beszélgetni valakivel semminek tűnő témáról. És egy kicsit belátást nyertem a külvilági életbe is.
Aztán újra összetörtem. Elment. Őt választották. Hitt és beteljesült neki. Megmenekült.

3...

Reggeli után vissza mentem a szobába majd leültem az ágyamra ami már recsegett annyira öreg volt. Itt senkinek sincs külön szobája itt egy közös van ahol csak az ágyad és egy kicsi szekrény a "tiéd". A falak fehérek lehettek anno mostanra már csak piszkos és penészes. Undorító. A 2 nagyobb ablakon kevés fény szűrődik be mivel ott díszeleg rajta a rács ami teljesen olyan érzést ad mintha börtönben ülnél. Az intézményhez tartozik egy nagy kert és ösvény egy erdőhöz de ha a gyerekek ki szeretnének menni az udvarra játszani a nevelők olyan szúrósan néznek rájuk,hogy inkább visszamennek.
Mindentől megvannak itt fosztva. Ha gyerekként itt éled le az életed sose leszel normális felnőtt. Itt elidegenülsz az emberektől a város zajától a hétköznapi dolgoktól.
Mindig az ablakból figyelem vágyakozó tekintettel azt a kis ösvényt mely tán a szabadulásomat jelentené. Egy nagy drót kerítéssel zárták el az utat mely úgy szúr mintha tövissel szurkálnád magad.
Utálom ezt a szánalmas helyet. Amikor bekerültem legtöbb napot végig sírtam hisz elvesztettem a szüleimet és amilyen bántalmazást itt kaptam azt nem szabadna senkinek se megtapasztalnia. Akkor még fájtak a gúnyos megjegyzéseik de mostanra már hidegen hagy. Már nem fáj. Már nem érdekel. Itt csak az az egy célom van,hogy túléljem és kijussak.
-Szia Katy vagyok. -egy hang rántott vissza a jelenbe aki mosolyogva nyújtotta a kezét. Az újonc.
-Mona. -bólintottam. Mikor rájött,hogy nem fogok vele kezet elhúzta,és ide oda toporgott egy helyben majd leült mellém az ágyamra.
-Megkérdezhetem a keresztnevedet? -faggatott én pedig nem tudtam hova tenni a dolgot.
-Ginger Mona. De mindenki csak Monának hív. -utaltam arra,hogy nem szeretném ha a keresztnevemen szólítana.
-Pedig szép neved van. -mosolygott rám. Most meg kéne köszönnöm és vissza mosolyogni? Biztos nem. -Elég szótlan vagy. -jegyezte meg.
-Tudod ha te is itt élted volna le a tinédzser éveidet megértenéd. -fintorogtam rá és kezdet idegesíteni a jelenléte.
-Sajnálom. Nem szeretnél róla beszélni? - kérdezősködött bennem pedig felment a pumpa. Mit hisz ide jön hozzám bemutatkozni én meg kiteregetem neki az életemet? Nem így működik ez már régen nem.
-Egyet mondok. Kicsit se tudod milyen itt lenni. És bár már tudod mi jár azért ha nem kelsz fel első szóra de ezen kívül semmit érted semmit se tudsz!!! És ha nem szeretnéd megtapasztalni azokat amiket én megéltem egyet javaslok ne csinálj mást mint amit mondanak. Egy idő után megszokod majd és rájössz milyen itt az "élet".
-Öhmm értem. -hajtotta le a fejét. -Még egyet kérdezhetek? -nézett föl rám mire sóhajtottam egyet.
-Igen?
-Innen nincs kiút? Nem lehetséges,hogy egy nap valaki elvisz? És biztosít egy jó jövőt? -reménykedik. Eleinte én is ezt tettem.
-Még is kinek kéne egy 17 éves tinédzser? -nevettem fel kárörvendően. -Esetleg tudod kinek? Egy olyan férfinak aki rajtad élné ki a sexuális vágyait.
Katy felsóhajtott és szemét törölgette.
-Ne haragudj.- temette kezébe az arcát és hallottam ahogy halkan sír.
Mondhattam volna,hogy sírással itt nem megy semmire,hogy semmivel se lesz jobb ha sír de tudtam mit érez. Tudatosult benne az amit mondtam neki.
Tőlem nem várt tettel megsimogattam a hátát és ő is de leginkább én csodálkoztam magamon.
-Köszönöm. -mosolyodott el majd letörölte lefolyt könnyeit. -Akkor most megyek nem szeretnélek tovább zavarni.
Belülről felzaklatott. Eszembe jutott újra és újra minden amit itt éltem át. Ettől sosem fogok szabadulni. Üldöz akár egy démon mely azt akarja,hogy sose kerülj ki abból a sötét csapdából melybe beragadtál.