3...

Reggeli után vissza mentem a szobába majd leültem az ágyamra ami már recsegett annyira öreg volt. Itt senkinek sincs külön szobája itt egy közös van ahol csak az ágyad és egy kicsi szekrény a "tiéd". A falak fehérek lehettek anno mostanra már csak piszkos és penészes. Undorító. A 2 nagyobb ablakon kevés fény szűrődik be mivel ott díszeleg rajta a rács ami teljesen olyan érzést ad mintha börtönben ülnél. Az intézményhez tartozik egy nagy kert és ösvény egy erdőhöz de ha a gyerekek ki szeretnének menni az udvarra játszani a nevelők olyan szúrósan néznek rájuk,hogy inkább visszamennek.
Mindentől megvannak itt fosztva. Ha gyerekként itt éled le az életed sose leszel normális felnőtt. Itt elidegenülsz az emberektől a város zajától a hétköznapi dolgoktól.
Mindig az ablakból figyelem vágyakozó tekintettel azt a kis ösvényt mely tán a szabadulásomat jelentené. Egy nagy drót kerítéssel zárták el az utat mely úgy szúr mintha tövissel szurkálnád magad.
Utálom ezt a szánalmas helyet. Amikor bekerültem legtöbb napot végig sírtam hisz elvesztettem a szüleimet és amilyen bántalmazást itt kaptam azt nem szabadna senkinek se megtapasztalnia. Akkor még fájtak a gúnyos megjegyzéseik de mostanra már hidegen hagy. Már nem fáj. Már nem érdekel. Itt csak az az egy célom van,hogy túléljem és kijussak.
-Szia Katy vagyok. -egy hang rántott vissza a jelenbe aki mosolyogva nyújtotta a kezét. Az újonc.
-Mona. -bólintottam. Mikor rájött,hogy nem fogok vele kezet elhúzta,és ide oda toporgott egy helyben majd leült mellém az ágyamra.
-Megkérdezhetem a keresztnevedet? -faggatott én pedig nem tudtam hova tenni a dolgot.
-Ginger Mona. De mindenki csak Monának hív. -utaltam arra,hogy nem szeretném ha a keresztnevemen szólítana.
-Pedig szép neved van. -mosolygott rám. Most meg kéne köszönnöm és vissza mosolyogni? Biztos nem. -Elég szótlan vagy. -jegyezte meg.
-Tudod ha te is itt élted volna le a tinédzser éveidet megértenéd. -fintorogtam rá és kezdet idegesíteni a jelenléte.
-Sajnálom. Nem szeretnél róla beszélni? - kérdezősködött bennem pedig felment a pumpa. Mit hisz ide jön hozzám bemutatkozni én meg kiteregetem neki az életemet? Nem így működik ez már régen nem.
-Egyet mondok. Kicsit se tudod milyen itt lenni. És bár már tudod mi jár azért ha nem kelsz fel első szóra de ezen kívül semmit érted semmit se tudsz!!! És ha nem szeretnéd megtapasztalni azokat amiket én megéltem egyet javaslok ne csinálj mást mint amit mondanak. Egy idő után megszokod majd és rájössz milyen itt az "élet".
-Öhmm értem. -hajtotta le a fejét. -Még egyet kérdezhetek? -nézett föl rám mire sóhajtottam egyet.
-Igen?
-Innen nincs kiút? Nem lehetséges,hogy egy nap valaki elvisz? És biztosít egy jó jövőt? -reménykedik. Eleinte én is ezt tettem.
-Még is kinek kéne egy 17 éves tinédzser? -nevettem fel kárörvendően. -Esetleg tudod kinek? Egy olyan férfinak aki rajtad élné ki a sexuális vágyait.
Katy felsóhajtott és szemét törölgette.
-Ne haragudj.- temette kezébe az arcát és hallottam ahogy halkan sír.
Mondhattam volna,hogy sírással itt nem megy semmire,hogy semmivel se lesz jobb ha sír de tudtam mit érez. Tudatosult benne az amit mondtam neki.
Tőlem nem várt tettel megsimogattam a hátát és ő is de leginkább én csodálkoztam magamon.
-Köszönöm. -mosolyodott el majd letörölte lefolyt könnyeit. -Akkor most megyek nem szeretnélek tovább zavarni.
Belülről felzaklatott. Eszembe jutott újra és újra minden amit itt éltem át. Ettől sosem fogok szabadulni. Üldöz akár egy démon mely azt akarja,hogy sose kerülj ki abból a sötét csapdából melybe beragadtál.