5...

Ezt az elmúlt két napot úgy veszem mintha meg se történt volna. Nem is ismertem volna, egy szót se beszélgettünk.
Katy-t két normálisnak tűnő házaspár vitte el akiknek meghalt a lányuk és bár őt sose tudják már pótolni szerettek volna segíteni.
Aznap még egy kislányt Tamarát is elvittek aki önfeledten kacagott és rögtön a pár szívébe zárta magát.
Igazából talán újra kéne látnom az esélyt a reményt,hogy nekem is lehet még egy új családom akik befogadnak maguk közé. De bármennyire próbálkoztam nem tudtam már remélni.
Lefeküdtem az ágyra,hogy egy kicsit pihenjek de a szemhéjam elnehezedett és elaludtam. Csípő fájdalomra ébredtem és azonnal kipattantak a szemeim.
-Te kis semmire kellő már amikor bekerültél tudtam,hogy senkinek se fogsz kelleni. -nevetett fel rossz májúan Agatha és még egyet rásuhintott a pálcájával a combomra.
-Eredj fel az emeletre takarítsd ki a szobákat és ha nem úgy fognak kinézni ahogy azt elvárom tudod mire számíts. -röhögött fel majd ott hagyott.
Sántikálva bementem a fürdőszobába és peroxid után keresgélve kutattam a szekrényben. Természetesen ezt se töltötték újra csak épp egy cseppnyi volt az üveg aljába. Behunytam a szemem és összezártam a fogaim mivel még ettől az apró csepptől is égetően csípett a seb.
Tettem rá kettő sebtapaszt,hogy a vérzést kicsit enyhítse majd lesétáltam a könyvtárba. Ez az egyetlen hely amit szeretek itt. Itt megnyugvást találok sebzett szívemre és a sorok között egy másik szebb világot élhetek. Könyveknek köszönhetően nem vagyok egy agy halott sokat tanulok és fejlesztem magamat. Az észt senki se veheti el tőlem.
-Minden rendben van? -sétált oda hozzám a könyvtárosnéni és ő az egyetlen kedves ember ebben az intézményben aki megért engem.
-Amint elmenekülhetek egy másik világba minden rendben lesz. -próbálkoztam rámosolyogni de nem igazán sikerült. Sok volt ez nekem egy napra. Kimerültem.
-Rendben leányom. És ne feledd ne add fel, bár reménytelennek tűnik most minden, egyszer kamatoztatni fogod ezt a sok rosszat amit itt átéltél és jóra fogod fordítani. -veregette meg a vállamat én pedig aprót bólintottam és kinyitottam a könyvet,hogy elmenekülhessek innen.
A könyv befejeztével az órára pillantva ami már öt órát mutatott elindultam takarítani.
-Köszönöm a könyvet. Viszontlátásra!- búcsúztam a nénitől aki integetett nekem de még utánam szólt:
-Ne feledd erősebb vagy mint te azt képzelnéd.
Mosolyogva integettem még neki de a fejembe az járt amit mondott. Erős. Erős vagyok. Sokkal erősebb mint azt én képzelném.
Fenti szobákban a szokásos fogadott patkányok,pókhálók, törött tárgyak és ijesztő képek. Kiskoromba amikor valami "rosszat" csináltam ide küldtek büntetésképp. Rettegtem itt. Azonban mostanra megtanultam elviselni, mivel az életem részesei lettek.